FELHÍVÁS NYÁRI DIÁKMUNKÁRA

 

Bekecs Község Önkormányzata felhívja a településen élő diákok figyelmét a „Nyári diákmunka”  program indítására.

A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályai és a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai megvalósításával „Nyári diákmunka” elnevezéssel munkaerő-piaci program indul 2018-ban is.

A nyári diákmunka 16 – 25 év kor közötti nappali tagozatos tanulói, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó diákok számára áll fenn, akik foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.  

Az előzetes tájékoztatások szerint a program 2018. július 1 – 2018. augusztus 31. között valósul meg.

A diákoknak személyes regisztráció szükséges  a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályán, melyet személyes okmányaik, érvényes diákigazolvánnyal továbbá iskolalátogatási igazolással tehetnek meg.

Jelentkezni lehet: 2018. Június 15-ig személyesen a Bekecsi Polgármesteri Hivatalban Szemánné Nyíri Renátánál, telefonon a 47/368-157/14-es mellék,

e-mailben: kozmunka@bekecs.hu